Sötét van. Szakad az eső, mintha dézsából öntenék. Az utcai lámpák megvilágítják az esőmosta utat, ahol egy lány szalad. Estélyit visel, és csak úgy potyognak a könnyei. Fázik, de csak fut és nem áll meg. Egyszer csak kitörik a cipője sarka és elbukik, pont bele egy pocsolyába. Erőtlenül feküdt, nem akart felállni, csak egyre hangosabban sírt. Eszébe jutottak az este eseményei:
Amikor a gyönyörű szép ruhájában várta Stevent, aki egy vörösrózsát hozott neki, és mosolyogva kísérte őt a limuzinhoz. Beültek és összebújva indultak a partyra. Steven szép szavakat suttogott a fülébe, amiktől neki hangosabban vert a szíve, és érezte, ennél boldogabb már nem lehet. Megérkeztek, Steven nyitott neki ajtót, és kisegítette az autóból, a majd a derekát átkarolva bekísérte a terembe. Nagyon jó volt a hangulat. Mindenki táncolt és rendkívül boldognak látszottak. Steven és ő üdvözölték az ismerősöket, majd a férfi táncolni hívta. Annyira jó volt. Ahogy ott táncoltak, megszólalt a közös daluk és neki eszébe jutott az első randijuk.
Egy bárban ültek, beszélgettek. Steven táncra kérte. Pont ez a szám ment. Átölelték egymást. Egyszer Steven füléhez hajolt és belesúgta: Holnap is szeretni fogsz még? Steven elmosolyodott, majd visszasúgta: Örökkön-örökké Édes! ? majd lágyan megcsókolta.
Gondolatmenetéből Steven zökkentette ki, aki kikísérte a bárpulthoz. Vége lett a zenének. A férfi kért neki egy Martinit. Iszogattak. Steven mondja neki, hogy elmegy egy kicsit, mert beszélni akar az egyik ismerősével. Addig ő elment a mosdóba. Ahogy ment volna be az ajtón, egy nő nekiment, és leöntötte vörösborral. Szitkozódott magában, de egyben nagyon szomorú lett, mert ezt a ruhát az édesanyjától kapta [aki 1 éve meghalt] és tudta, hogy ez a folt már nem fog kijönni. Egy könnycsepp hullott a szeméből, mikor már a mosdóban próbálta halványítani a foltot, több-kevesebb sikerrel. Kis idő múlva feladta és kiment megkeresni Stevent. Nem látta sehol, ezért megkérdezte Rogert, hogy nem tudja-e, hogy hol van. Roger azt mondta, hogy ő úgy emlékszik, mintha kiment volna.
Kicsit felvidulva indult ki, felfogta Steven zakóját és egy pohár bort. Kinyitja az ajtót, és nem lát mást, mint egy vadul csókolózó párt. Mivel a sötétben nem látta kik azok, csak rosszallóan megrázta a fejét, majd indult volna vissza, amikor a nő hangját halotta meg: Ne Steven! Ne itt! Akárki megláthat! Erre a férfi azt felelte: Ne aggódj, Sarah bent van valahol és szórakozik! Ekkor kiesett a pohár és a zakó a kezéből Remegni kezdett és csak úgy záporozott a könny a szeméből. Erre Steven felkapta a fejét: "Sarah! Ez nem az, aminek látszik!" De Sarah már meg sem várta a magyarázatot, nem érdekelte, hátat fordított és elrohant, már amennyire a magas sarkúja engedte. Az eső zuhogni kezdett, alig látott valamit, de nem törődött vele, csak egyet akart, minél messzebb kerülni innen.
Steven volt az élete, mindent feladott érte? és ennyi? Ennyit ért neki az elmúlt 3 "boldogan" eltöltött év? És csak annyit bír kinyögni, hogy: Ez nem az, aminek látszik!? Gondolt egyet, felállt, levette cipőjét és a közeli hídhoz rohant. Felállt a korlátra és belenézett a sötét tengerbe. A könnyei potyogtak a vízbe, amit csak az eső zavart fel. Épp elrugaszkodott a korláttól, már a lába nem is érintette, amikor valaki elkapta a kezét. Steven volt az. A lány lába a levegőben lógott. Ránézett a férfira és könnyes szemmel azt kérdezte tőle:Miért? Miért? Mit ért neked az elmúlt 3 év?? Steven lehajtotta a fejét, nem szólt semmit, de továbbra is tartotta a lány kezét, bár érezte, hogy egyre csúszik ki. A lány újra megszólalt elhaló hangon, a könnyei végigfolytak arcán: Holnap is szeretni fogsz még? Steven ránézett és halkan ezt mondta: Örökkön-örökké Édes!
A lány ekkor kitépte kezét a szorításból, és a mélybe zuhant, ahol ellepték a habok.
Azon a napon a lány szíve gyászba borult, Úgy érzete, a világ ellene fordult. Egyetlen szerelme lemondott róla, S már egy másik lány kezét fogja az óta. "Már nem szeretlek"- vallotta be a fiú, A tomboló tűz, mely eddig szívében tombolt, kihunyt, De a lány nem adta fel, dacolt ellene, S továbbra is tartotta a kapcsolatot vele. A remény viszont egyre jobban elhagyta, Mikor látta, hogy élete szerelme a másik lány kezét simogatja, Időközben a fiú rájött, még mindig érez valamit iránta, De nem lépett, a szórakozás fontosabb volt számára! A lány megkérte a fiút, kezdjék elölről, újra, ?Szeretlek kicsim, az életemnél is jobban?- s a fülébe súgta halkan. Ám minden hiába, ö csak tovább áltatta, A kötöttséget, az igaz szerelmet nem vállalta! Teltek a napok, teltek a hónapok, A lányról azonban már rég nem hallott. Egyik este álmából felébredve rossz érzés kapta el, Ürességet és fájó hiányt érzett szívében! Érezte régi szerelme keserű hiányát, Hisz rég nem hallotta a lány kellemes hangját! Hiányzott neki az arca, az ölelése, A féltő gondoskodása, a lány maga egésze! Másnap megjelent a lány házánál, virággal a kezében, Kisírt szemű édesanyja nyitott ajtót, talpig feketében! A fiú teljesen elfehéredett, s érezte nagy a baj, Édesanyja csak annyit mondott, könnyektől küszködve: Meghalt!!! Egy véletlen autóbaleset okozta a lány halálát, Nem figyelt az úton, mert nem tudta feledni szerelmi bánatát! A fiú elsápadva állt ott egy percig, Kezéből a csokor virág lassan hullott ki. Nem hitte, ez hogy történhetett meg vele, Minden percben ott kellett volna lennie mellette. Este nem tudott aludni, szemébe könny szökött, Szívében mérhetetlen nagy bűntudattal küszködött! De hirtelen mintha melegség járta volna át, Mintha hallotta volna halott szerelme hangját. És igen, a lány ott tündöklött angyal képében, A régi megszokott, gyönyörű szépségben! Mindkettőjük szemében könny ragyogott, A mosoly az arcukon hirtelen megfagyott. Lélegzetük elnémult, szívük egyszerre dobbant, A régi, gyönyörű szenvedélyük újra lángra lobbant! Csak álltak egymással szemben, hisz egymás gondolatatit ismerik, A lány a fiú arcát végigsimogatja, lelke melegséggel megtelik! Igyekszik szerelmét megnyugtatni, De csak annyit tud végül mondani: "Ne sírj szívem, nincs semmi baj, Emlékem szívedben örökre megmarad majd! Én ott leszek, végig melletted, őrzöm az álmaidat, Mindentől megvédelek, ott leszek minden mozdulatodban!" Az angyal még egyszer utoljára átölelte kedvesét, A fiú még nem akarta elengedni féltett szerelmét! A lány arca egyre halványodott, "Most mennem kell"-csak ennyit mondott! Hirtelen hűvös levegő járta át a szobát, De még lehetett érezni a lány kellemes illatát! A fiút ezután az álom hamar elnyomta, Gondolataiban ö járt, s hogy nem feledi el soha! Reggel, mikor felébredt, nem tudta, valóság volt ?e vagy álom, De talált valami csodát az ágyon! Egy fehér toll volt ott, a lány illatával, S rájött mit vesztett el szerelme halálával! Szívében most mégjobban érezte hiányát, S nem tudta elnyomni a lány utáni vágyát. Könnyes szemmel az ég felé fordulva ennyit kiáltott: "Mindörökké Szeretni foglak Egyetlen Szerelmem!
Már nagyon régóta ismerted, S még régebb óta szeretted. Ti ketten voltatok a tökéletes pár. Hogy mióta? Isten sem tudta már. S egy meleg nyári nap után, Ballagtatok haza lomhán. Jött az este, s a nap lement. Több pár is kéz a kézben ment. Elértetek a sínekhez. S te szorongva kaptál a szívedhez. Itt történ? itt vesztetted el egykori jegyesed? Kit annyira szerettél, mint mostani kedvesed. ?Semmi baj nem lesz, ő nem én vagyok!? E szavakkal csitítgatott. S mikor már az út felénél jártatok, Mint akinek valami régen elfelejtett dolog jutott az eszébe, A fejéhez kapott Odaállt a peron szélére, és te eléje. S elkezdte, a már oly régóta várt szavakat sorolni: ?Mondd kedves, nincsen kedved hozzám jönni?? S te önkívületben mondtál rá ?IGEN!?-t De mikor már a gyűrű kezeden pihent, Egy csapat suhanc jött sebesen, S te lesodortad a sínekre kedvesed. Ekkor az imént bemondott vonat érkezett, Még csak nem is fékezett. Idő közben feljött a Hold, S mindent ezüstös fénybe vont? Te még láttad szerelmed arcát, ahogyan a fájdalomtól s a meglepetéstő torzul át. És ekkor minden olyan gyorsan zajlott, Egy gyors ?Szeretlek!? Egy sikoly, S egy segítőkész kéz. S aléltan estél össze a rémülettől, a fájdalomtól. És a gondolattól: Két szerelmem vesztetem el ezen a helyen! És mikor másnap a kórházban tértél észhez, S a gyűrűdet nézted, elhatároztad: ?Én többet nem megyek férjhez!? Kiengedtek De gyógyszeres kezelésre rendeltek, S első utad az átokverte helyhez vezetett, Mi kétszer törte össze a szívedet. S ott egy tucat gyógyszertől Mit suttyomban csórtál el az éjszakás nővértől, Elaludtál szépen, halkan, Hogy mikor a következő vonat vagy járókelő rádtalál, Ott fekszel majd a gyilkos síneken, Békésen, de holtan?...
