Sorsunk


Van az életben egy-egy pillanat,
Erősnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Csalóka álmok léghajóján
A vihar szépen fellegekbe tüntet,
Míg lenn a földön kárörvendő,
Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.

Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szívünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött - sok keserü álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.

Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
Szivünk a vágyak tengerén evez,
Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
De egy zord erő küzdelemre készti.
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Míg sírba visz az önvád néma átka.

A Halál rokona

Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.

Szeretem a beteg rózsákat,
Hervadva ha vágynak, a nőket,
A sugaras, a bánatos
Ősz-időket.

Szeretem a szomorú órák
Kisértetes, intő hivását,
A nagy Halál, a szent Halál
Játszi mását.

Szeretem az elutazókat,
Sírókat és fölébredőket
S dér-esős, hideg hajnalon
A mezőket.

Szeretem a fáradt lemondást,
Könnyetlen sírást és a békét,
Bölcsek, poéták, betegek
Menedékét.

Szeretem azt, aki csalódott,
Aki rokkant, aki megállott,
Aki nem hisz, aki borus:
A világot.

Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.

2010. július 27., kedd

Nem tudhatja

Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem fénylő, bársonyos haját, a
gyönyörű szemét a szép kezét ő rámnéz és mosolyog. De ő nem úgy néz
rám, ő csak az úgymond legjobb barátom . Vége az órának, vége a napnak,
ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én odaadom neki, ő rám mosolyog,
az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani,
hogy szeretem, el akarom mondani hogy akarom őt, és hogy nem akarom,
hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom. Másnap
találkozunk a suliban, mellette ülök, sír sír, mert szakított a
barátjával. Én megvígasztalom, ő átölel érzem hogy majd kiugrik a
szívem. Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rám mosolyog, az
arcomra nyom egy puszit és az mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy
szeretem, el akarom mondani, hogy akarom hogy akarom őt, és hogy nem
akarom hogy csak barátok legyünk , de ő nem így néz rám és én ezt
tudom. Telnek a napok az évek, látom hosszú talárban, az érettségin,
látom amikor átveszi a bizonyítványát. Ő rámmosolyog. Én el akarom
mondani hogy szeretem, el akarom mondani hogy akarom őt, és hogy nem
akarom hogy csak barátok legyünk , de ő nem így néz rám, és én ezt
tudom. Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a
diplomaosztón találom magam. Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja, az
arca, gyönyörű nő. Az utolsó nap ő rámmosolyog, az arcomra nyom egy
puszit. Én elakarom mondani hogy szeretem, el akarom mondani hogy
akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő nem így
néz rám és én ezt tudom. Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek
vele telefonon. És akkor megkapom a szörnyű hírt.
Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát.
Potyognak a könnyeim. Nem mosolyog rám, nem kapok tőle puszit.

El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani hogy akarom
őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja
ezt később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját és a
következőket olvasom: Rámosolygok, az arcára nyomok egy puszit. El
akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és
hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én
ezt tudom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése